2011. december 18.

Havas táj (csokiszelet)

Reggel arra ébredtünk, hogy hósapkát visel a Mecsek. Erről eszembe jutott, hogy van egy egyszerű, de látványos csokiszelet receptem.

Hozzávalók:

20 dkg fehér csoki
3 dkg puffasztott rizs
10 dkg aszalt gyümölcs vegyesen
1evőkanál étolaj

Elkészítés: az aszalt gyümölcsöket apró darabokra vágtam (szilva, sárgabarack és vörös áfonya volt benne), majd egy lábasba beletettem az étolajat és beletördeltem a csokit. Lassú tűzön felolvasztottam, majd hozzákevertem a puffasztott rizst és a gyümölcsdarabokat. Összekevertem és egy alufóliával kibélelt tepsibe öntöttem, majd kitettem az erkélyre hűlni. Miután meghűlt, már kész is a csokiszelet, ami tényleg úgy néz ki, mint a hóval borított táj, ami alól néhol kilátszanak az alatta levő házak.

Sütőtökös gnocchi

Nagyon szeretjük a sütőtököt, mindig újabb és újabb ötletek után kutatok. Így bukkantam rá a gnocchira is.

Hozzávalók:

20 dkg burgonya
20 dkg sütőtök
20-25 dkg liszt
1 tojás
1 mokkáskanál só
őrölt bors
őrölt szerecsendió

Elkészítés: a burgonyát meghámoztam, felkockáztam, a sütőtököt meghámoztam, kikapartam a magját és felkockáztam. A burgonyát a sütőtökkel enyhén sós vízben megfőztem, majd leszűrtem és összetörtem. Beízesítettem, majd hozzáadtam a tojást és a lisztet. annyi lisztet adok hozzá, hogy jól gyúrható tészta legyen.
a tésztából kis darabokat csipkedtem, golyót formáztam belőle. Sós vízben addig főzöm, míg fel nem jönnek a víz tetejére. Utána leszűröm és tálalom.
Gombamártást készítettem hozzá, amivel igen finomra sikeredett.


Gesztenyés fonat

Imádom a gesztenyét,nincs az a mennyiség, amit ne bírnék megenni. a neten találtam rá erre a receptre, így rögtön ki is próbáltam.

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt
5 dkg vaj
10 dkg cukor
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
3 tojás
1/2 citrom reszelt héja
csipet só

A töltelékhez:
50 dkg gesztenyepüré
6 dl tej
2 csomag főzős vaníliás pudingpor
8 evőkanál cukor

A kenéshez: 1 tojás és 1 evőkanál tej összekeverve

Elkészítés: Az élesztőt a szokott módon felfuttatom, majd összegyúrom a tésztát. Duplájára kelesztem. Amíg a tésztám kel, elkészítem a  tölteléket úgy, hogy a gesztenyemasszát lereszelem, a pudingporhoz 8 evőkanál cukrot adok és 6 dl tejjel és a gesztenyepürével krémet főzök. Hagyom kihűlni. Miután megkelt a tészta 1 cm vastagra kinyújtom. 15x10 cm-es téglalapokra vágom, majd megkenem a töltelékkel és a hosszabbik oldalánál fogva feltekerem. A kapott hengereket hosszában félbevágom, úgy, hogy az egyik végén egyben marad a tészta. A két szárat  összecsavarom, és a szabd végeit összecsippentem. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem, még 10 percet kelesztem, majd a tetejét megkenem a tejjel felvert tojással és előmelegített sütőben 200 C-on 15-20 perc alatt kisütöm.
Isteni finom lett, a család megszavazta, hogy ne rakjam el messzire a receptjét :-))

2011. november 23.

Kukoricafőzelék

Megint csak egy újságban felfedezett recept. Rendkívül gyorsan és egyszerűen elkészíthető, ráadásul nagyon finom is.

Hozzávalók:

1 kukoricakonzerv (kb. 25 dkg)
1 gerezd fokhagyma összenyomva vagy 1 teáskanál fokhagymakrém
1 dl tej
őrölt fehér bors
petrezselyem
1 dl tejszín
2 evőkanál liszt
tetejére reszelt sajt (elhagyható)

Elkészítés: a kukoricakonzervről leöntöttem a levét, majd lábasba tettem a kukoricaszemeket. felöntöttem tejjel, majd lassú tűzön addíg melegítettem, míg a kukorica át nem melegedett. Hozzáadtam a sót és a borsot, a fokhagymakrémet és az apróra vágott petrezselyemet. Miután ősszefőtt, hozzáadtam a két evőkanál listzet és a főzőtejszínt. Besűrítettem, majd reszelt sajttal a tetején tálaltam.


2011. november 19.

Sütőtökös csirkemell

A sütőtök egy újabb felhasználási módját próbáltam ki. Hamar elkészíthető (kb. 20 perc), mégis finom étel lett belőle.

Hozzávalók:

1 csirkemell filé
kb. 40 dkg sütőtök
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt szerecsendió

bors

Elkészítés: a csirkemellet felkockáztam, majd kevés olajon egy kicsit megsütöttem. Hozzáadtam a meghámozott és felkockázott sütőtököt és az egészet felöntöttem vízzel. megsóztam-, borsoztam, majd hozzáadtam a fahéjat és a szerecsendiót. Addíg főztem, míg a sütőtök meg nem puhult és a víz nagy része el nem főtt. A csirkemell átvette a fahéjas-szerecsendiós ízt és sütőtöklétől nem száradt ki. Így azok számára is finom étel lehet, akik annyira nem kedvelik a csirkemellet, a hús szárazsága miatt. Rizságyon tálaltam.

Birskörte krémleves

Ezt a receptet az egyik újságban találtam és mivel egészen egyszerű, de mégis különleges, így rögtön ki is próbáltam.

Hozzávalók:

3 közepes méretű birsalma vagy birskörte
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
1 mikkáskanál őrölt szegfűszeg
1 citrom kifacsart leve
2 dl főzőtejszin
2 evőkanál liszt


Elkészítés: a birseket meghámoztam, kiszedtem a magházát és felkockáztam. Lábasba tettem és annyi vizzel engedtem fel, amennyi éppen ellepte. Hozzáadtam a citromlevet, a cukrot és a fűszereket, majd addig főztem, amíg a birskockák meg nem puhultak. Utána összeturmixoltam, majd besűrítettem a tejszinbe elkevert liszttel. Még melegen tálaltam, egy csipet őrölt fahéjjal a tetején.



2011. október 31.

Sütőtökös kifli

Imádom a sütőtököt, minden évben sok lehetőséget kínál a felhasználása. Most a sütőtöklekváros kiflit készítettem el.

Hozzávalók a tésztához:

60 dkg liszt
5 dkg élesztő (vagy 2 csomag szárított élesztő)
4 dl langyos tej
8 dkg vaj
10 dkg cukor
1 csipet só
1 tojás

A sütőtöklekvárhoz:

1 kg sütőtök
méz
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg

A kenéshez:

1 tojás
1 evőkanál tej


Elkészítés: először a lekvárt készítem el. A sütőtököt meghámozom,kikaparom a belsejét, kockára vágom és vízben felteszem főni. Miután megpuhult, a felesleges vizet leöntöm róla, összeturmixolom, majd hozzáadom a mézet, a fahéjat és a szegfűszeget. Közben kóstolgatom, hogy mennyire édes. Lehet beletenni még barna cukrot és őrölt gyömbért is,kinek mi az ízlése.
Miután a lekvárom elkészült, hagyom kihűlni és nekilátok a tésztának. Az élesztőt a tejjelés cukorrala szokott módon felfuttatom,majd összekeverem a tojással, az olvasztott vajjal, sóval, a maradék tejjelés a liszttel. Összedolgozm, de nem hagyom pihenni, hanem azonnal kinyújtom, 2-3 mm vastagra, majd nagyméretű pogácsaszaggatóval köröket vágok ki belőle, amiknek a közepére egy-egy kanálsütőtöklekvárt teszek, majd félbehajtom és a széleit alaposan összenyomkodom. Sütőpapírralkibélelt tepsire teszem, nem túl közel egymáshoz, majd a tetejüket villával megszúrkodom, hogy a sütés közben keletkező felesleges levegő távozhasson, és megkenem a tojással elkevert tejjel. Előmelegített sütőben 180 C-on szép sárgára sütöm.
Porcukorral megszórva a tetejét is nagyon finom.

2011. szeptember 10.

Macskaszem

Igen látványos és nem túl bonyolult elkészítésű süti.


Hozzávalók a tésztához:

1 dl langyos tej
1 evőkanál cukor
1 dkg élesztő
4 tojás sárgája
15 dkg vaj
30-35 dkg liszt
1/2 citrom reszelt héja


A szemeknek:

1 üveg magozott meggybefőtt


A töltelékhez:

20 dkg darált dió
10 dkg cukor
3 tojás fehérje
1 csomag vaníliás cukor


Elkészítés: Az élesztőt a cukorral a langyos tejben felfuttatom, majd hozzáadom a vajas, lisztes, tojásos tésztához. Belereszelek egy kis citrom héját, ettől jobban kijön a sütemény íze. Összegyúrom,majd 3 egyenlő részre osztom. Pihentetés nélkül a tésztákat téglalap alakúra nyújtom, majd a téglalapok hosszíbbik oldalára kimagozott meggyet sorakoztatok jó szorosan, majd a két oldalát, egyenként feltekerem úgy, hogy középen kb. 2-3 cm rés maradjon. Ebbe öntöm bele ugyanis a közben elkészített tölteléket. A tészta tetejét megkenem a maradék 1 db tojás fehérjével, majd előmelegített sütőben 180 C-on kb. 25-30 perc alatt aranysárgára sütöm.
Miután kihűlt, 2 cm-es csíkokra vágom, és így bukkan elő a "macskaszem" :-))
A tetejét porcukorral meghintem. Ez a klasszikus macskaszem süti.
Meggy helyett lehet beletenni sütésálló lekvárt is, a tölteléknek pedig túrós-cukros-tojásos-citromhéjas változatot is, igaz, akkor már bagolyszemnek nevezik.
Mindegy melyik változatot készítem el, mindegyiknek nagy sikere van, mire térülök-fordulok, már el is fogyott. :-))


2011. szeptember 6.

Sajttal tűzdelt virsli szalonnába tekerve

Egy újabb végtelenül egyszerűen elkészíthető egytálétel, ami akár reggelinek, akár vacsorának is nagyon finom.

Hozzávalók:

virsli
virslinként 1 szelet sajt
virslinként 1 szelet szalonna


Elkészítés: a virslit hosszanti irányban beírdalom, majd beleteszek egy szelet sajtot. Átlósan feltekerem rá a szeletelt szalonnát. Tányérra teszem és mikróban 600 W-on 2 percig főzöm/sütöm. 
Ketchuppal vagy mustárral tálalom, kenyérrel kiegészítve.

2011. szeptember 3.

Tökcsónak

Végtelenül egyszerűen és gyorsan elkészíthető ez az étel.
A töltelék szinte bármi lehet,csak a hűtőszekrény tartalma és a fantáziánk szabhat határt neki.

Hozzávalók:

zsenge bébitök vagy cukkini
10 dkg darált hús
5-6 dkg kockázott szalonna
4-6 evőkanál morzsolt kukorica
reszelt sajt, ízlés szerint
só, bors vagy vegeta

Elkészítés: a tökről levágom a csonkját, majd hosszában kettévágom. A magos részét kivájom. A tölteléknek valót egy tálba teszem és összekeverem a fűszerekkel.
A tököt mikrózható tányérra teszem, majd megtöltöm, és a tök vastagságától függően mikróban 800 W-on 20-25 perc alatt megfőzőm/megpárolom. Tálalás előtt még egyszer egy kis reszelt sajtot szórok rá. Ha valaki szeretné, sütőben is ilyen remekül elkészíthető.


2011. augusztus 29.

Egyszerű, pudingos gyümölcstorta

A kánikulában gondolom nem csak nekem, de másnak sincs kedve órákig a bekapcsolt tűzhelyet "élvezni". Így született meg ennek a gyümölcsös sütinek az ötlete...

Hozzávalók:

gyümölcstortalap
2 csomag vaníliás pudingpor
6 dl tej
10 evőkanál cukor
szőlő, vagy bármilyen más gyümölcs


Elkészítés: a gyümölcstortalapot megvettem a boltba készen. A pudingporból a tej és a cukor segítségével krémet főztem. Ráöntöttem a tortalapra, majd a tetejét befedtem szőlőszemekkel. Irány a hűtő és kb. 1 óra alatt már össze is érett és már lehetett is fogyasztani.
Igazi, kánikulai időre való, végtelenül egyszerűen elkészíthető, gyors süti.


Sűlt hús, vörösboros szilvamártással és burgonyapürével

Mivel szilvaszezon van, régóta kívántam már a szilvamártást. Tavaly is csináltam már, de az idén már gondoltam megosztom másokkal is.

Hozzávalók a sűlt húshoz:

4 szelet sertés comb
bors
a sütéshez étolaj


Hozzávalók a szilvamártáshoz:

50 dkg szilva
1 dl vörösbor
2 késhegynyi őrölt szegfűszeg
3 késhegynyi őrölt fahéj
ízlés szerint cukor


Hozzávalók a burgonyapüréhez:

burgonya
vaj


Elkészítés: a húst besóztam, megborsoztam és olajban kisütöttem. A burgonyát meghámoztam, felkockáztam majd sós vízben megfőztem. Összetörtem, majd hozzáadtam a vajat. A mártáshoz a szilvát megmostam, kimagoztam, majd összeturmixoltam. Lábasba tettem, hozzáadtam a vörös bort és a fűszereket, végül annyi cukrot, amennyit a kissé savanykás szilvát édesebbé tette. Összefőztem, kicsit besűrítettem és már tálaltam is.
Nagyon finom ebédünk lett.

2011. augusztus 11.

Fahéjas szilvalekvár

Folyamatosan érik a szilva is, amit nagyon szeretek és rendkívül jó a hatása székrekedés ellen is.
Nem is volt kérdés, ebből is fogok lekvárt főzni.


Hozzávalók:

1,2 kg szilva
1 csomag befőzőcukor extra 2:1
3 mokkáskanál fahéj

Elkészítés: a szilvákat megmostam, kimagoztam, felkockáztam,majdösszeturmixoltam. Lábasba tettem, hozzáadtam a fahéjt és a befőzőcukrot, majd felforraltam. Forrás után még 10 percet hagytam bugyogni, majd még melegen üvegekbe töltöttem, amit lezártam és 5 percre fejtetőre állítottam. Hagytam kihűlni, majd másnap felsorakoztattam őket a kamra polcaira.
Remek, nagyon jó ízű lekvár lett belőle.

Körtelekvár fahéjjal és szegfűszeggel

Rengeteg körténk termett és nem tudjuk olyan gyorsan elfogyasztani, hogy meg ne romoljon. Így nem volt más választásom, gondoltam megpróbaálom a lekvárkészítést.

Hozzávalók:

8 dl körtelé
4 db körte
1/2 citrom leve
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1/2 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
1 csomag befőzőcukor extra 2:1

Az elkészítés: rengeteg körtét meghámoztam, kicsumáztam, leturmixoltam,mire összejött belőle 8 dl-nyi sűrű körtelé. További 4 körtét meghámoztam, kicsumáztam és felkockáztam. A levet és a gyümölcsdarabokat lábasba tettem, ráöntöttem a fél citrom frissen facsart levét, hozzáadtama fűszereket és a befőzőcukrot, majd lassú tűzön felforraltam. Forrás után még 10 percet hagytam bugyogni, majd forrón üvegekbe tettem, fejtetőre állítottam 5 percre, mjad hagytam kihűlni. Utána mehett a kamra polcára.
Nagyon finom lett, jól értvényesülnek a fűszerek benne.

2011. július 18.

Dinnye süti (sütés nélkül)

Egy újabb egyszerűen és sütés nélkül elkészíthető, mégis dekoratív látványban részesítő édességet készítettem. Felvágva, mint egy görögdinnye...

Hozzávalók a piros tésztához:

10 dkg olvasztott vaj
10 dkg porcukor
1 teáskanál rum aroma (elhagyható)
1 evőkanál tortadara
20 dkg darált keksz
piros ételfesték

A zöld tésztához:

15 dkg olvasztott vaj
10 dkg porcukor
1 teáskanál rum aroma (elhagyható)
30 dkg darált keksz
zöld ételfesték

Elkészítés: a vajat felolvasztottam, majd hozzáadtam a cukrot, a rum aromát és a darált kekszet. A piros tésztához hozzáadtam még a tortadarát, ezek hivatottak a dinnyemagot jelenteni. Mindkét színű masszából 5-5 darab golyót formáltam, majd fél órát a hűtőber tettem,hogy egy kicsit megkeményedjen. Utána a zöldgolyókat kézzel kilapítottam és bevontam vele a piros golyókat. A most már elkészült dinnyéket visszatettem a hűtőbe és csak tálalás előtt vágtam fel őket 8-8 szeletre. Hamar a család kedvence lett ez a mutatós dinnye.

Dinnye leves (főzés nélkül, hidegen tálalva)

Egy újabb dinnyés recept, ha már itt a dinnyeszezon.
Ezúttal leves készült belőle.

Hozzávalók:

1 kg görögdinnye (kimagozva, héj nélkül)
1 dl vörös bor
1/2 citrom kifacsart leve
5 -6 dkg porcukor
2 késhegynyi őrölt szegfűszeg
2 késhegynyi őrölt fahéj

Elkészítés: a dinnyét megtisztítottam a héjától, kimagoztam, felkockáztam. Pár kockát félretettem, a többit összeturmixoltam. Átpaszíroztam, hogy a még esetlegesen benne maradt magoktól megszabaduljak. Hozzáadtam a vörösbort, a citromlét, a cukrot és a fűszereket. Összekevertem, majd a hűtőbe tettem 2-3 órára. Ez idő alatt szépen lehűlt. Tálaláskor dinnyedarabokkal együtt kínáltam. Akinek nem elég édes az tehet még bele porcukrot.
Finom, pikáns ízű leves lett.


2011. július 14.

Dinnye lekvár

Nem egy hagyományos lekvár ami dinnyéből készült. De meglepő módon remekül visszaadja a görögdinnye ízét.

Hozzávalók:

1 kg görögdinnye (kimagozva, héj nélkül)
2 dl narancslé
1 citrom leve
50 dkg befőzőcukor szuper 3:1

Elkészítés: a dinnyét kimagoztam, felkockáztam miután megszabadítottam a héjától. összeturmixolta, majd mentalábasba a narancslé és a kifacsart citrom levével együtt. Hozzáadtam a cukrot,majd állandó kevergetés mellett felforraltam és besűrítettem. Még forrón üvegekbe töltöttem és 10 percre fejtetőre állítottam. 
Másnap felcimkéztem és a kamra polcaira tettem.
Apu szerint főzőtök íze van, de szerintem egyszerűen "csak" dinnye ízű.

2011. július 12.

Levendula zselé

Egy újabb levendulás különlegesség, amit remekül lehet felhasználni süteményekhez.

Hozzávalók:

8 dl víz
1 dl szárított levendulavirág
1 citrom leve
45 dkg cukor
1 tasak dzsemfix extra 2:1

Elkészítés: a vizet felforraltam, majd forrás után agáz kikapcsoltam és beletettem a szárított levendulát. 20 percig állni hagytam, majd leszűrtem. A levendulát kidobtam, a folyadékhoz hozzáadtam a citromlét, a cukorral elkevert dzsemfixet és felforraltam. Forrás után még pár percig kevergettem,míg sűrűbb nem lett.
Még forrón üvegekbe töltöttem és 5 percre fejtetőre állítottam.

Kajszilekvár mentával és citrommal

Ez is egy érdekes ízű lekvár lett és nem kell vele sokat bajlódni.

Hozzávalók

2 kg kajszibarack
50 g lekvárzselésítő
60 dkg barna cukor
2 db citrom leve és héja
1 dl cukorszirup
2 ág menta

Elkészítés: szedtem két mentaágat és megmostam, a citromot kifacsartam, és a héját kisebb darabokra vágtam. Az 1 dl vízből és 10 dkg cukorból álló sziruphoz adtam a citromhéjakat és a mentaágat. Miután a szirup elkészült, kidobtam belőle a citromhéjakat és a mentaágakat. Közben a kajszit megmostam, kimagoztam és héjastól összeturmixoltam. Lábasba tettem, hozzáadtam a lekvárzselésítőt, a citrom kifacsart levét és a cukorszirupot. Állandó kevergetés mellett felforraltam, majd forrás után még 5 percet zubogtattam. Forrón üvegekbe töltöttem és 10 percre fejtetőre állítottam. Hagytam kihűlni, majd szépen felsorakoztattam őket a kamra polcaira.

Almalekvár mentával és lime-mal

Nagy befőzés mánia jött rám. Talán azért mert már nem kell reggeltől estig a tűzhely mellett álldogálni, mint nagyanyáink idejében.

Hozzávalók:

7 dl almalé
1 dl birsalmalé
1 db alma meghámozva és felkockázva
2 db lime leve és héja
3 ág menta
35 dkg cukor
1 tasak dzsemfix extra 2:1

Elkészítés: szedtem mentaágat a kertecskémbe és alaposan megmostam. Az almát meghámoztam, kicsumáztam és felkockáztam. A gyümölcslevekhez hozzáadtam az almadarabokat, a lime kifacsart levét és a mentaágakat. Felforraltam, majd forrás után 2 perccel kikapcsoltam alatta a gázt és a folyadékot kihűtöttem. miután kihűlt, kidobtam belőle a mentaágakat. Utána hozzáadtam a cukorral elkevert dzsemfixet és az apróra vágott lime héját. Állandó kevergetés mellett felforraltam, majd még 5 percig zubogtattam. forrón üvegekbe töltöttem, majd 5 percre fejtetőre állítottam.  Hagytam kihűlni és már mehetett is a kamra polcára.
Nagyon finom, nem mindennapi ízű lekvár lett belőle.

2011. június 23.

Cseresznye befőtt

Katától hallottam ezt az egyszerű befőzési módszert, volt is itthon cseresznyém, gondoltam ki is próbálom.
Mivel nem vagyok egy nagy befőző, ez a nekem való recept...

Hozzávalók befőttesüvegenként:

2 x 1 cm cukor
cseresznye
víz,amennyit felvesz
1 késhegynyi szalicil

Elkészítése: a cseresznyéket megmostam, és leszáraztam. A befőttesüvegeket elmostam, majd az aljukra 1 cm vastagon cukrot tettem. Erre a cukorágyra tettem rá a cseresznyéket, majd feltöltöttem vízzel. Újabb 1 cm cukorréteg következik, majd a tetejére a szalicil. Attila jó erősen ráhúzta a befőttesüvegre a tetejüket, és már mehettek is a sütőbe, a következő teendők mellett: egy tepsibe állogattam bele az üvegeket, és jó 3/4-ig megtöltöttem vízzel. Teljes takarék lángon addig melegítettem, gőzölögtettem, amíg az üvegekben a víz gyöngyözni nem kezdett. Utána még 10 percet hagytam forrni, majd kikapcsoltam a sütőt. Ott, a vízben ázva hagytam teljesen kihűlni. másnap pedig mehetett a kamra polcaira...

2011. június 19.

Cseresznyés clafoutis

Legkedvesebb gyümölcsöm most érik, így nem is volt kérdéses, hogy valami süti is készülni fog belőle.
Találtam egy végtelenül egyszerű,ám annál finomabb cseresznyés receptet.Persze nem is én lennék,ha úgy készíteném el, ahogyan az le van írva. Íme az én változatom...

Hozzávalók:
3 tojás
1,25 dl cukor
12,5 dkg vaj
2,5 dl liszt
2,5 dl tej
2 csésze magozott cseresznye
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja



Elkészítése: Összekevertem a tészta hozzávalóit, híg, palacsintatészta-szerű lett az állaga. Majd a cseresznyét megmostam, kimagoztam és vajjal kikent tál aljára szórtam, végül ráöntöttem a tésztát. Előmelegített sütőben, takarék lángon 45 perc alatt megsütöttem. Langyosra hűlve porcukorral a tetejét megszórva kínáltam.
Nagy sikere lett, a maradékot pedig hidegen ettük meg, úgy is nagyon ízletes.


2011. június 18.

Málnás trifle (desszert, sütés nélkül)

Ez is egy egyszerűen elkészíthető sütés nélküli desszert, ami jól esik a nyári hőségben.
Nem csak málnával, hanem ribizlivel vagy barackkal is nagyon finom.

Hozzávalók:

10 dkg babapiskóta
30 dkg málna
2 dl málnás joghurt
2 dl tejszín

Elkészítés: a babapiskótát kisebb darabokra tördelem,ezt teszem a tál aljára. Majd megmosom a málnát és kb. 2/3-át összeturmixolom, majd hozzákeverem a joghurtot és a tejszínt. Ráöntöm a babapiskótára,majd a tetejét a maradék málnaszemekkel díszítem.
Hűtőszekrényben tárolom.


Levendulás muffin

Régóta kacérkodtam már a muffin elkészítésével. Jó alkalomnak tűnt, hogy levendula szezon van. Mi sem bizonyítja ezt, hogy június 25-én Tihanyban levendulafesztivál lesz. Kíváncsi vagyok ott is tanulhatok e új dolgokat a levenduláról...
Szóval a recept...

Hozzávalók:

12,5 dkg liszt
12,5 dkg levendulás cukor
 12,5 dkg vaj
2 tojás
pár kanál tej
2 evőkanál levendula szirup
1 csomag sütőpor
1 fél citrom héja

A mázhoz:
1 fél citrom leve
3 csepp sárga ételfesték
porcukor, amennyit felvesz
levendulavirág

Elkészítése sem "túl bonyolult". Minden tésztához való alkotóelemet összekeverek,majd 12 db-os muffin-sütő formába töltök és előmelegített sütőben 180 C-on 20-25 perc alatt megsütöm. Megvárom míg langyos lesz, közben elkészítem a mázat és rácsorgatom a muffinok tetejére és rászórom a levendulavirágot plusz díszítésként.
Aki nem szeret bajlódni a mázzal az sem baj, anélkül is nagyon finom muffint készíthet. Érdemes kipróbálni, nem mindennapi ízekkel lehet találkozni.

2011. június 3.

Levendula szirup

Ismét egy érdekes feldolgozása a levendulának. Ezúttal szirup készült belőle.

Hozzávalók:

3 dl víz
30 dkg cukor
3 evőkanál szárított levendulavirág

Elkészítés: a vizet a cukorral lassú tűzön felforraltam,majd hozzáadtam a levendulavirágot. Pár percig még forraltam, majd a tűzről levéve lefedtem és állni hagytam. 15-20 perc múlva leszűrtem,majd lassan, állandó kevergetés mellett újból felforraltam és besűrítettem. még melegen üvegekbe töltöttem és hagytam kihűlni. Utána az üvegeket lefedtem. 
Felhasználható vajas kenyérre kenve, süteményekhez, desszertekhez.

Levendula ecet

További felhasználási módja a levendulának, a nálunk nem ismert levendula ecet.

Hozzávalók:

2 dl fehérbor ecet
4-5 szál friss levendula

Egy üvegbe beletöltöm a fehérborecetet, majd belelógatom a friss levendulaágakat. Két hétre alaposan megfeledkezem róla, majd készen is van. addigra átveszi a friss levendula aromáját.
Felhasználható gyümölcs - és zöldségsalátákhoz, valamint húspácokhoz.

Levendulás cukor

Imádom a levendulát, a kiskertemben is van belőle jó pár cseréppel. Most virágzik tömegével így itt az idő, hogy felhasználjam. Többféle dolgot is készítettem vele, elsősorban az egyik nagy kedvencemet a levendulás cukrot.

Hozzávalók:

4 dl cukor
1 dl szárított levendulavirág.

A levendulát leszedtem, majd megszárítottam és a virágját lemorzsoltam. Hozzáadtam a cukorhoz és jól összeráztam. 5-6 nap múlva már készen van. Ilyenkor két lehetőség van, mivel a virág szétrágva töményen kesernyés, ezért van aki a cukrot átszitálja, de én a másik módszert választom. Mielőtt a sütibe kerül cukrostól virágostól megdarálom és porcukorként használom fel. így sokkal intenzívebb az íze, de semmi esetre sem lesz kesernyés.
Gyümölcssalátákhoz, desszertekhez, teasüteményekhez, muffinhoz és limonádéhoz adva  is felhasználható.

Rozmaringos cukor

Szeretek új dolgokat felfedezni és kipróbálni. Régóta szemeztem már ezzel is, és most, hogy a kiskertemben van rozmaring így ki is próbáltam.

Hozzávalók:

2 dl cukor
1 marék friss rozmaring ág

A rozmaringot megmostam, lecsepegtettem és leitattam róla a maradék vizet, majd egy üvegbe beletettem és ráöntöttem a cukrot, majd összeráztam. 2 hét elteltével már el is készült, addigra veszi át a cukor a rozmaring ízét.
Nagyon finom epres és málnás desszertekhez,tejsodóhoz, de kiválóan alkalmas a paradicsomszósz ízesítésére is.
Egyszerű, de nagyszerű filléres különlegesség.

2011. május 29.

Eperleves mentával (főzés nélkül, hidegen tálalva)

Imádom az epret. a levest is. De 30 C-ba nincs kedvem a tűzhely mellett álldogálni. Így született meg a hideg eperleves ötlete.

Hozzávalók:

50 dkg eper
5 dl epres joghurt
2 dl tejszín
5-6 db friss mentalevél
(ízlés szerint porcukor, ha valakinek nem elég édes)

Elkészítés: az epreket megmosom, a száraikat leszedem és a fele mennyiséget 4-5 mentalevél társaságában összeturmixolom. Hozzáadom a joghurtot és a tejszínt, majd alaposan összekeverem. A maradék epreket feldarabolom és úgy teszem bele a levesbe. Hűtőbe teszem és tálaláskor egy kis tejszínhabot nyomok rá ráadásként, majd egy egész eperszemmel és friss mentalevéllel díszítem.
Nagyon finom, egészséges és egyszerűen elkészíthető leves lett.

2011. május 22.

Epres túrótorta

Eperszezon van, így eszembe jutott egy egyszerű, gyorsan elkészíthető gyümölcstorta.

Hozzávalók a piskótatésztához:

4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
(vagy végy készen egy gyümölcstortalapot)

Túrókrémhez:

25 dkg túró
2 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál levendulás cukor
1 teáskanál citromlé
2 dl tejszín
25 dkg eper
+ 6-8 szem eper a díszítéshez


Elkészítés: gyümölcstorta alapot sütöttem, megvártam míg kihűl, közben elkészítettem a túrókrémet. 25 dkg epret megmostam, kicsumáztam, majd kisebb darabokra vágtam és krumplinyomóval összetörtem. Hozzáadtam a túrót, a citromlét a cukrokat, végül a tejszínt. a levendulás cukor helyett finom még a rozmaringos cukor, de sima kristálycukorral is nagyon finom. Persze meg kell kóstolni, ki mennyire édesen szereti. Megtöltöttem a tortalapot, majd eperrel díszítettm,majd irány a hűtő, hogy összeérjenek. Tálalaás előtt még egy kistejszínhabot tettem rá.
Finom, mutatós és egyszerű torta lett.

2011. május 20.

Lucfenyős keksz

Egy alaszkai honlapon olvastam ezt a receptet, és mivel benne voltam a fenyőhajtások szedésébe, gondoltam ezt nekem is ki kell próbálnom, bár az eredeti receptet kicsit átalakítottam.

Hozzávalók:

1/4 csésze friss fenyőhajtás
1/4 csésze cukor
5 dkg vaj
1 tojás
1 csomag sütőpor


Elkészítés: a friss fenyőhajtásokat összeaprítottam és ezt kevertem bele a tésztába. Linzertészta állagú tésztát kaptam,majd kisebb golyókat formáltam belőle, belapítottam és sütőpapírral kibélelet tepsire tettem, majd előmelegített sütőben 180 C-on 15-20 perc alatt megsütöttem. A magyar ízvilág számára kissé furcsa, de nagyon finom kekszet kaptam. Érdemes kipróbálni.

Fenyő szirup

Rékától kaptam már többször fenyőszirupot, így gondoltam idén én is megcsinálom.
Gyönyörűek lettek a lucfenyőnk hajtásai, így itt a nagy alkalom a szirupkészítésre.


Hozzávalók:

20 dkg friss lucfenyő hajtás
1 l víz
1 citrom leve
50 dkg cukor



Elkészítés: a friss fenyőhajtásokat beletettem az 1 l vizzel teli lábasba, hozzáadtam a citrom frissen kifacsart levét és összeforraltam. A tűzről levéve egy éjszakát állni hagytam. A hajtások elveszítették a friss zöld színűket. Másnap leszűrtem, hozzáadtam a cukrot, folyamatos kevergetés mellett felforraltam és nem túl sűrűre főztem. melegen üvegekbe töltöttem és azokban hagytam kihűlni, majd lezártam az üvegeket.
Erdélyben, Oroszországban, Finnországban és Alaszkában már régóta ismerik és használják a fenyőszirupot mely nagyon jól csillapítja a köhögést és a torokfájást, nyugtatja és tisztítja a légutakat, gyulladáscsökkentő, tüdőerősítő és fertőtlenítő hatással is bír.

2011. május 1.

Zöldfűszeres kenyér

Szeretem a házi készítésű kenyereket, zsemléket és kifliket. Valahogy sokkaljobb étvággyal eszi a család, mint a boltban kaphatót. És végre van friss peterezselyemzöld, kapor és snidling is. Így összepárosítottam a fűszereket a kenyérrel.

Hozzávalók:

50-55 dkg liszt
2 teáskanál só
2,8 dl tej
1 teáskanál cukor
2,5 dkg élesztő
3 evőkanál olivaolaj

A töltelékhez:

1 csokor petrezselyemzöld
1 csokor kapor
1 csokor snidling, más néven metélőhagyma
2 evőkanál olivaolaj vagy bazsalikomolaj

A kenéshez:

1 tojás
2 evőkanál tej

Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttattam a cukorral és lanygos tejjel, majd hozzáadtam a lisztes, sós, olivaolajos keverékemhez. Alaposan megdagasztottam, majd hagytam duplájára kelni. Ekkor kb. 1 cm vastag téglalap alakúra nyújtottam, majd megkentem olivaolajjal egyenletesen beszórtam a kelés közben megmosott, apróra vágott és összekevert zöld fűszerekkel, majd a téglalap hosszabbik oldala mentén feltekertem és sütőpapírral kibélelt kenyérformasütőbe tettem. Ismét hagytam a duplájára kelni, majd a tetejét bekentem a felvert tojással elkveret tejjel, és előmelegített sütőben közepes lángon 35-40 perc alatt megsütöttem. Kb. 20 perc eltelte után a tetejét letakartam alufoliával, hogy ne égjen meg a teteje.
Nagyon finom,ízletes kenyér sikeredett.

Epres túrókrémes desszert (sütés nélkül)

Eper szezon van, így ki kell használni és mindenféle finomságot készíteni belőle.
Így született meg ez az eperes-túrós desszert ötlete is.

Hozzávalók:

25 dkg túró
50 dkg eper
2 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál levendulás cukor
1 evőkanál porcukor
1 citrom reszelt héja
1 dl tejszín
1 csomag habfixáló
12 db babapiskóta

Elkészítése: az epret megmostam, majd néhány egész szemet félretettem. Kicsumáztam, majd összeturmixoltam. Hozzáadtam a túrót, tejszínt, cukrokat, habfixálót és a citrom héját, majd robotgéppel összekevertem. a poharak aljára egyenként 2 db babapiskótát feldarabolta, majd 3 evőkanál krémet tettem rá, végül egy egész szem eperrel és két darab negyedelt babpiskótával díszítettem, majd hűtőbe tettem. Tálaláskor kivettem a hűtőből, így a piskóták is megszívták magukat a krémmel. A levendulás cukor helyett jó a porcukor is, de vele sokkal érdekesebb az íze. Legközelebb pedig rozmaringos cukorral fogom elkészíteni.

2011. április 30.

Eperes muffin

Végre megjött az első tavaszi gyümölcs az eper. Így elkészült belőle egy muffin is, mely egyszerű, ám mégis rendkívül finomra sikeredett.
Hozzávalók:

25-30 dkg liszt
3/4 csésze cukor
10 dkg vaj
10 dkg eper
1/2 citrom héja
3 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor

Elkészítés: a vajat felolvasztottam, majd hozzáadtam a cukrokat, a tojásokat, a reszelt citromhéjat és a lisztet. Majd az epret megmostam, kicsumáztam, és apró kockákra vágtam. Így tettem a lisztes keverékbe, majd hozzáadtam a sütőport is. 12 db-os muffin sütőbe kanalaztam, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 15-20 perc alatt megsütöttem.

2011. április 24.

Húsvéti kalácskoszorú

Családunkban már hagyománnyá vált, hogy húsvét vasárnap reggelén a sonkát és a főtt tojást kaláccsal eszük. Eddig mindig a boltban vettük a kalácsot, de elhatároztam, az idén én sütöm meg.
Így is lett.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
csipet só
3 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 tojás
5 dkg vaj
2,5 dkg élesztő
2,5 dl langyos tej

A tetejét megkenni:

1 tojás
2 evőkanál tej

Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttattam, majd hozzáadtam a lisztes, tojásos, vajas tésztához. Addíg dagasztottam, míg el nem vált a tészta a tál oldalától. Majd konyharuhával letakartam,és aduplájára megkelesztettem. Utána a tésztát 3 egyenlő részre osztottam, majd mindegyiket kisosodrtam,  végül hármas fonatot készítettem és összehajtottam koszorú formára úgy, hogy a fonás végei alulra kerüljenek. A tetejét megkentem a felvert tojással elkevert tejjel, majd ismét a duplájára kelesztettem. Közben előmelegítettem a sütőt, majd kelés után 180 C-on 35-40 perc alatt aranysárágára sütöttem.
Nagyon finom, ízletes, szép sárga színű kalácsot kaptam, melynek nagy sikere volt a sonka mellé.

2011. április 23.

Málnás - fehércsokis süti

Egyszerű, és mégis finom gyümölcsös sütire vágytam, így született meg ez a málnás süti.

Hozzávalók:

25 dkg fehér csoki
20 dkg vaj
5 dkg levendulás cukor
10 dkg kristálycukor
15 dkg barna cukor
3 tojás
1 csomag sütőpor
4 evőkanál tej
20-25 dkg málna (lehet fagyasztott is)
50-55 dkg liszt

Elkészítés se bonyolult; gőz fölött egy tálban felolvasztottam a vajat és a fehércsokit, majd hozzáadtam a cukrokat és hagytam, olvadjon fel a vajban. Majd hozzáadtam a tojásokat, a tejet, a sütőport, a málnát és végül a liszetet. Alaposan összekevertem, majd sütőpapírral kibélelet tepsire öntöttem , a tetejére reszeltem még egy kis fehér csokit és előmelegített sütőben 180 C-on 25-30 perc alatt magsütöttem.

Sörös pörkölt tésztával

Attila nagy kedvence ez az étel, ha lehetne minden nap ezt enne...

Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka
3 közepes fej vöröshagyma
0,5 dl világos sör
5-6 babérlevél
1 mokkáskanál őrölt fehér bors
1 mokkáskanál őrölt szerecsendió
1 teáskanál szegfűbors
1 teáskanál só
2-3 evőkanál étolaj

Elkészítés: a húst felkockázom. A vöröshagymát megpucolom, összeturmixolom, majd kuktába teszem és kb. 2-3 evőkanál olajon üvegesre pirítom. Majd ráteszem a felkockázott húst, és addig kevergetem, míg a húsfehér színű nem lesz. Utána felöntöm sörrel, és hozzáadom a fűszereket is. Addig kevergetem, míg a sör habja le nem megy. Akkor ráteszem a kukta tetejét és forrástól számítva 45-50 perc alatt megfőzöm.
Gnocchival vagy főtt tésztával tálalom.
Nagyon finom, az alkohol kifő belőle de a hús átveszi a fűszerek és a sör ízét. Egyszerű, mégis valami más, mint a megszokott magyar pörkölt.