2011. június 23.

Cseresznye befőtt

Katától hallottam ezt az egyszerű befőzési módszert, volt is itthon cseresznyém, gondoltam ki is próbálom.
Mivel nem vagyok egy nagy befőző, ez a nekem való recept...

Hozzávalók befőttesüvegenként:

2 x 1 cm cukor
cseresznye
víz,amennyit felvesz
1 késhegynyi szalicil

Elkészítése: a cseresznyéket megmostam, és leszáraztam. A befőttesüvegeket elmostam, majd az aljukra 1 cm vastagon cukrot tettem. Erre a cukorágyra tettem rá a cseresznyéket, majd feltöltöttem vízzel. Újabb 1 cm cukorréteg következik, majd a tetejére a szalicil. Attila jó erősen ráhúzta a befőttesüvegre a tetejüket, és már mehettek is a sütőbe, a következő teendők mellett: egy tepsibe állogattam bele az üvegeket, és jó 3/4-ig megtöltöttem vízzel. Teljes takarék lángon addig melegítettem, gőzölögtettem, amíg az üvegekben a víz gyöngyözni nem kezdett. Utána még 10 percet hagytam forrni, majd kikapcsoltam a sütőt. Ott, a vízben ázva hagytam teljesen kihűlni. másnap pedig mehetett a kamra polcaira...

2011. június 19.

Cseresznyés clafoutis

Legkedvesebb gyümölcsöm most érik, így nem is volt kérdéses, hogy valami süti is készülni fog belőle.
Találtam egy végtelenül egyszerű,ám annál finomabb cseresznyés receptet.Persze nem is én lennék,ha úgy készíteném el, ahogyan az le van írva. Íme az én változatom...

Hozzávalók:
3 tojás
1,25 dl cukor
12,5 dkg vaj
2,5 dl liszt
2,5 dl tej
2 csésze magozott cseresznye
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja



Elkészítése: Összekevertem a tészta hozzávalóit, híg, palacsintatészta-szerű lett az állaga. Majd a cseresznyét megmostam, kimagoztam és vajjal kikent tál aljára szórtam, végül ráöntöttem a tésztát. Előmelegített sütőben, takarék lángon 45 perc alatt megsütöttem. Langyosra hűlve porcukorral a tetejét megszórva kínáltam.
Nagy sikere lett, a maradékot pedig hidegen ettük meg, úgy is nagyon ízletes.


2011. június 18.

Málnás trifle (desszert, sütés nélkül)

Ez is egy egyszerűen elkészíthető sütés nélküli desszert, ami jól esik a nyári hőségben.
Nem csak málnával, hanem ribizlivel vagy barackkal is nagyon finom.

Hozzávalók:

10 dkg babapiskóta
30 dkg málna
2 dl málnás joghurt
2 dl tejszín

Elkészítés: a babapiskótát kisebb darabokra tördelem,ezt teszem a tál aljára. Majd megmosom a málnát és kb. 2/3-át összeturmixolom, majd hozzákeverem a joghurtot és a tejszínt. Ráöntöm a babapiskótára,majd a tetejét a maradék málnaszemekkel díszítem.
Hűtőszekrényben tárolom.


Levendulás muffin

Régóta kacérkodtam már a muffin elkészítésével. Jó alkalomnak tűnt, hogy levendula szezon van. Mi sem bizonyítja ezt, hogy június 25-én Tihanyban levendulafesztivál lesz. Kíváncsi vagyok ott is tanulhatok e új dolgokat a levenduláról...
Szóval a recept...

Hozzávalók:

12,5 dkg liszt
12,5 dkg levendulás cukor
 12,5 dkg vaj
2 tojás
pár kanál tej
2 evőkanál levendula szirup
1 csomag sütőpor
1 fél citrom héja

A mázhoz:
1 fél citrom leve
3 csepp sárga ételfesték
porcukor, amennyit felvesz
levendulavirág

Elkészítése sem "túl bonyolult". Minden tésztához való alkotóelemet összekeverek,majd 12 db-os muffin-sütő formába töltök és előmelegített sütőben 180 C-on 20-25 perc alatt megsütöm. Megvárom míg langyos lesz, közben elkészítem a mázat és rácsorgatom a muffinok tetejére és rászórom a levendulavirágot plusz díszítésként.
Aki nem szeret bajlódni a mázzal az sem baj, anélkül is nagyon finom muffint készíthet. Érdemes kipróbálni, nem mindennapi ízekkel lehet találkozni.

2011. június 3.

Levendula szirup

Ismét egy érdekes feldolgozása a levendulának. Ezúttal szirup készült belőle.

Hozzávalók:

3 dl víz
30 dkg cukor
3 evőkanál szárított levendulavirág

Elkészítés: a vizet a cukorral lassú tűzön felforraltam,majd hozzáadtam a levendulavirágot. Pár percig még forraltam, majd a tűzről levéve lefedtem és állni hagytam. 15-20 perc múlva leszűrtem,majd lassan, állandó kevergetés mellett újból felforraltam és besűrítettem. még melegen üvegekbe töltöttem és hagytam kihűlni. Utána az üvegeket lefedtem. 
Felhasználható vajas kenyérre kenve, süteményekhez, desszertekhez.

Levendula ecet

További felhasználási módja a levendulának, a nálunk nem ismert levendula ecet.

Hozzávalók:

2 dl fehérbor ecet
4-5 szál friss levendula

Egy üvegbe beletöltöm a fehérborecetet, majd belelógatom a friss levendulaágakat. Két hétre alaposan megfeledkezem róla, majd készen is van. addigra átveszi a friss levendula aromáját.
Felhasználható gyümölcs - és zöldségsalátákhoz, valamint húspácokhoz.

Levendulás cukor

Imádom a levendulát, a kiskertemben is van belőle jó pár cseréppel. Most virágzik tömegével így itt az idő, hogy felhasználjam. Többféle dolgot is készítettem vele, elsősorban az egyik nagy kedvencemet a levendulás cukrot.

Hozzávalók:

4 dl cukor
1 dl szárított levendulavirág.

A levendulát leszedtem, majd megszárítottam és a virágját lemorzsoltam. Hozzáadtam a cukorhoz és jól összeráztam. 5-6 nap múlva már készen van. Ilyenkor két lehetőség van, mivel a virág szétrágva töményen kesernyés, ezért van aki a cukrot átszitálja, de én a másik módszert választom. Mielőtt a sütibe kerül cukrostól virágostól megdarálom és porcukorként használom fel. így sokkal intenzívebb az íze, de semmi esetre sem lesz kesernyés.
Gyümölcssalátákhoz, desszertekhez, teasüteményekhez, muffinhoz és limonádéhoz adva  is felhasználható.

Rozmaringos cukor

Szeretek új dolgokat felfedezni és kipróbálni. Régóta szemeztem már ezzel is, és most, hogy a kiskertemben van rozmaring így ki is próbáltam.

Hozzávalók:

2 dl cukor
1 marék friss rozmaring ág

A rozmaringot megmostam, lecsepegtettem és leitattam róla a maradék vizet, majd egy üvegbe beletettem és ráöntöttem a cukrot, majd összeráztam. 2 hét elteltével már el is készült, addigra veszi át a cukor a rozmaring ízét.
Nagyon finom epres és málnás desszertekhez,tejsodóhoz, de kiválóan alkalmas a paradicsomszósz ízesítésére is.
Egyszerű, de nagyszerű filléres különlegesség.