2014. december 21.

Almás táska a szendvicssütőből

Nemrég kaptam egy szendvicssütőt, de szeretném többféleképpen is hasznosítani. Ezért nem maradtam meg a hagyományos sós szendvicseknél, hanem kutakodtam valami édesség után is. Az eredeti receptet leegyszerűsítettem, így készült el a saját változatom.

Hozzávalók:
1 csomag (275g) leveles tészta
1 közepes méretű alma
3 evőkanál csokis vagy vaníliás pudingpor
5-6 evőkanál cukor
2 csipet őrölt fahéj
1/2 citrom leve (elhagyható)

olvasztott vaj
porcukor






Elkészítés: a leveles tésztát kitekertem, majd 8 egyenlő négyzetre osztottam. Az almát héjával együtt lereszeltem, lábasba tettem, hozzáadtam a pudingport, cukrot, fahéjt és citromlevet, majd folyamatos kevergetés mellett összefőztem. Az így elkészült tölteléket 4 négyzetre szétosztottam, majd az üresen maradt négyzetekkel befedtem. Széleit ujjal összenyomkodtam, így sütés közben sem folyik ki az alma leve. Mindkét oldalukat megkentem olvasztott vajjal és szendvicssütőben 10 perc alatt készre sütöttem. Összesen 8 háromszög lett belőle, amiket meghintettem porcukorral. Melegen vagy hidegen, csokis vagy vaníliás pudingporral elkészítve egyaránt nagyon finom. Gyorsan elkészíthető akár reggelire vagy vacsorára is.



2014. november 26.

Sütőtök krémleves

Imádom a sütőtököt, szerencsére a lányomnak is ez a kedvence. Minden héten kéri főzzek neki ilyen levest. Nem állok neki ellent és megfőzöm.
Hozzávalók:

1 kis fej vöröshagyma
~ 10 dkg vaj
2 db közepes méretű krumpli
1 nagy vagy 2 kis méretű alma 
50-60 dkg megtisztított sütőtök
1 mokkáskanál só
őrölt fehér bors
1 erőleves kocka
2 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál őrölt szerecsendió
2 dl főzőtejszín
2 evőkanál méz
2 evőkanál cukor (elhagyható)
víz


Elkészítés: a hagymát megtisztítom, felkockázom, majd egy lábasba beledobom, amibe előzőleg már beletettem a vajat. Vajon üvegesre párolom, majd hozzáadom a megpucolt és felkockázott krumplit, a kicsumázott, meghámozott és felkockázott almát, valamint a felkockázott sütőtököt. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Sózom, borsozom, majd forrás után hozzáadom az erőleves kockát, a szerecsendiót és a gyömbért. Miután a zöldségek és a gyümölcsök megfőttek, összeturmixolom és visszateszem főni. Ekkor adom hozzá a főzőtejszínt, a mézet és szükség szerint még egy kis cukrot, ha nem elég édes. Állandó kevergetés mellett összefőzöm.
Levesgyönggyel vagy pirított zsemlekockával tálalom.




2014. október 24.

Szilvás gombóc kelt tésztából, sütőben kisütve

Imádom a szilvás gombócot így amikor ezt a receptet találtam egy újságban rögtön ki is próbáltam.

Hozzávalók a tésztához:

1 tojás
2 dkg élesztő
1 dl tej
5 evőkanál cukor
4 evőkanál oliva olaj
~ 30 dkg liszt
1/2 citrom reszelt héja


A töltelékhez:

6-8 szem nagyobb szilva
1 evőkanál barna cukor
1 mokkás kanál őrölt fahéj

A kenéshez: 1 tojás felverve


Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom, majd a tésztát összegyúrom. Duplájára kelesztem. Közben a szilvát megmosom, kimagozom, apró kockákra vágom, majd összekeverem a cukorral és a fahéjjal. A megkelt tésztát kinyújtom, nagy méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom, a körök közepébe beleteszem a tölteléket, majd összehajtogatom és gombócot formázok belőle. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem, majd a tetejüket megkenem a felvert tojással és előmelegített sütőben, takarék lángon (~180 C) 20-25 perc alatt készre sütöm. Akkor jó, ha a teteje aranysárga színű.




2014. augusztus 17.

Fügés kosárkák

Amikor már a befőzést és a lekvárkészítést meguntam, akkor jött a fügés kosárka ötlete.
A hozzávalókból 12 db lesz.


Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
1 tojás
1/2 tasak sütőpor
1/2 citrom reszelt héja


A töltelékhez:

6-7 szem füge
2 evőkanál barna cukor (másik is jó)
1 kávéskanál őrölt fahéj





Elkészítés: a tészta hozzávalóit összegyúrom, majd fél órát hűtőben pihentetem. Lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra kinyújtom, (ha nagyon szakadna, akkor gyúrok hozzá még egy kis lisztet) és nagy méretű pogácsaszaggatóval vagy pohárral köröket vágok ki belőle. A köröket a 12-db-os muffin-sütő formába teszem, amit kibélelek papírkapszlival vagy szilikonos formával, így lesz meg a kosárka forma. a közepét villával megszúrkálom, majd előmelegített sütőbe 180 C-on 5 percig elősütöm. a fügéket megmosom, a szárát levágom majd apróra felkockázom, tálba teszem. Cukorral és fahéjjal megszórom és összekeverem. Ezt teszem az elősütött kosárkák közepére, majd újabb fél órát sütöm, amíg a kosárkák széle egy kicsit sárga nem lesz. Ha marad tészta, akkor csíkokat sodrok belőle és díszítésként keresztirányban ráteszem, mint a pitére.
Kihűlés után kínálom.

2014. augusztus 7.

Füge befőtt

Rengeteg a füge, sok rajta az éretlen gyümölcs, olyanok is amelyekről tudni lehet, hogy nem fognak beérni. Ezeket az éretlen fügéket is lehet hasznosítani.



Hozzávalók:

éretlen füge
cukor
víz
1 tasak Haas befőttartósító






Elkészítés: a fügéket lemosom, majd a szárukat levágom. Méretüktől függően a kisebbeket villával megszúrkálom, a nagyobb szemeket félbe vágom. Lábasba teszem és annyi cukrot teszek rá, amennyi az éretlen füge mennyisége. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. (ez kb. annyi, mint a cukor 2x-ese) Felforralom, majd forrás után takarék lángon, fedő alatt kb. 1-1,5 órát főzöm, ezalatt a fügék megpuhulnak. Utána üvegekbe teszem, a lébe beleteszem a tartósítót és újra felforralom. Még forrón a fügékre töltöm, majd az üvegeket lezárom.
Remek módja az éretlen fügék hasznosításának és egy finom, különleges befőttet lehet belőle készíteni.

2014. július 27.

Füge lekvár

Imádom a fügét és most kaptam egy kis kosárkával. Mivel nagyon hamar utóérik, ezért a lehető leghamarabb fel kellet dolgoznom. Így a lekvár mellett döntöttem.



Hozzávalók:

1 kg füge
1 citrom leve
kb. 2 dl víz
50 dkg cukor
1 tasak Dzsemfix szuper 3:1-ben



Elkészítés: a fügéket megmostam, a szárakat levágtam és feldaraboltam, majd összeturmixoltam. Így egy lábasba kerültek, ahol meglocsoltam a citrom kifacsart levével. Annyi vizet öntöttem rá, hogy éppen ellepje (kb. 2 dl), majd rászórtam a cukrot és a dzsemfixet. Lassú tűzön állandó kevergetés mellett felforraltam. Forrás után még 10 percet hagytam zubogni, majd még melegen üvegekbe töltöttem, lezártam, 5 percre fejtetőre állítottam, majd miután az üvegek kihűltek mehettek is a spájz polcaira.

2014. június 20.

Málnás jégkrém házilag

Rengeteg málnát kaptunk, így sokféleképpen használtam fel. Az egyik ez az egyszerűen elkészíthető málnás jégkrém.

Hozzávalók:

25-30 dkg málna
4 dl natúr joghurt
2 dl habtejszín
1 evőkanál méz
1 tasak habfixáló
15-20 evőkanál porcukor, ízlés szerint


8-9 darab puding öntőforma




Elkészítés: a málnát megmosom, lecsepegtetem majd összeturmixolom. Hozzáadom a joghurtot, habtejszínt, mézet, habfixálót, valamint a porcukrot ízlés szerint. Közben kevergetem és kóstolgatom, mennyire lett édes.
Az elegyemet műanyag pudingformákba kanalazom, majd a fagyasztóba teszem. Kb. 4-5 óra alatt szilárdult meg.  Fagyasztóból kivéve pár pillanatra forró vízbe mártom, majd tányérra kiborítom. Friss málnaszemekkel díszítve kínálom.

2014. június 17.

Hársfavirág szörp

Régóta szerettem volna kipróbálni, de eddig mindig lekéstem róla, így az idén már az első hársfák virágzásakor nekiláttam a virággyűjtésnek, majd a szörpkészítésnek.

Hozzávalók:

kb. 1 liter űrtartalmú vödör vagy tál tele hársfavirággal
3 l víz
2 kg cukor
2 citrom
1 tasak Haas szörptartósító

Elkészítés: a csónak alakú murvaleveleket a hársfavirágról leszedem és kidobom. Csak a sárga virágait használom fel. Egy nagy lábasba beleöntök 3 liter vizet, majd beleöntöm a cukrot és lassú tűzön egészen addig keverem, míg a cukor fel nem olvad. Felforralom, majd kihűtöm. Ekkor teszem bele a megmosott és felszeletelt citromokat valamint a hársfavirágot. Egy tányért vagy egy kisebb fedőt teszek rá nehezéknek, hogy a virágokat a citromokkal együtt a vízbe lenyomja. 3 napig hagyom így ázni, közben minden nap egy kicsit megkeverem. Utána leszűröm és a szörptartósítóval együtt újból felforralom, forrás után még 10 percig zubogtatom, majd üvegekbe töltöm.




2014. június 14.

Cseresznyés piskóta

Végtelenül egyszerű ám mégis sokfajta gyümölccsel variálható a piskótatészta. Ebből következik most, a cseresznyés változat.

Hozzávalók:

5 tojás
5 dl cukor
1 citrom reszelt héja
1 dl étolaj
2 dl víz
1 csomag sütőpor
5 dl liszt

25-30 dkg cseresznye kimagozva





Elkészítés: a tojásokat felverem a cukorral, majd hozzáadom az étolajat, a vizet belereszelem a citrom héját, majd legvégül a sütőporral elkevert lisztet is. Felesleges a tojásokat szétválasztani és külön külön kikeverni, a végeredmény ugyan az marad. A keverékemet sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöm, majd rászóróm a megmosott, kimagozott cseresznyét és előmelegített sütőben 200 C-on 10-15 percig, majd utána takarék lángon még 20-25 perc alatt készre sütöm. Tepsiben hagyom kihűlni, majd felszeletelem és a tetejét porcukorral meghintve kínálom.
A cseresznye helyettesíthető meggyel, szilvával vagy bármilyen más bogyós gyümölccsel, a végeredmény mindenképpen rendkívül finom lesz.



2014. április 16.

Tojáskrém medvehagymával

Egy könnyen elkészíthető szendvicskrém.

Hozzávalók:

6 db főtt tojás
3 evőkanál tejföl vagy natúr joghurt
1 evőkanál mustár
1 evőkanál majonéz
10 db medvehagyma levél
3 szál újhagyma
1 evőkanál oliva olaj
1 teáskanál citromlé
őrölt fehér bors



Elkészítés: a tojásokat megpucolom, majd nagy lyukú reszelőn lereszelem. Elkeverem a tejföllel, mustárral, majonézzel, citromlével, oliva olajjal.  Az újhagymát apróra vágom és ezt is hozzáteszem. Ízlés szerint sót és fehér borsot adok hozzá. A medvehagymát megmosom, lecsepegtetem, az ereit kivágom, majd apró darabokra vágom  és a tojáskrémhez keverem. 1-2 órára hűtőbe teszem, ezalatt az ízek kellően összeérnek.
Szendvicsekhez, de akár sült hús mellé köretnek is nagyon finom.

2014. április 5.

Pitypang méz

Rengeteg a pitypang, ki kell használni az alkalmat egy kis méz készítésére. Nagyon jól fog jönni ez a méz még télen.

Hozzávalók:

2 összmaréknyi pitypang virága
(kb. 1 literes vödörnyi)
1 l víz
1 kg cukor
1 citrom leve


Elkészítés: A pitypangvirágot 1 l hideg vízbe tette, és lassan felfőztem. Amikor a víz bugyogni kezdett levettem a lángról és hagytam kihűlni a főzetet. Majd az egészet leszűrtem, a virágokat kézzel jól kinyomkodtam. A léhez hozzákevertem a cukrot és a kifacsart citrom levét. A fazekat fedő nélkül, a legkisebb lángon tettem vissza a tűzhelyre, inkább csak melegítettem, pároltam, hogy a vitaminok megmaradjanak benne. Mihelyt elkezdett volna forrni, levettem és kihűtöttem.
8 x fél órákat főztem 2 nap alatt, mire a kívánt mézszerű állagot elértem. Maria Treben szerint, ha túl híg, akkor megsavanyodik, ha túl sűrű, akkor kikristályosodik.
Télen vajas kenyérre kenem és teát ízesítek vele.
Hatása: A pitypang javítja a gyomornedv kiválasztását, tisztítja a gyomrot mindenféle pangó anyagtól. Ezen kívül vértisztító hatású és vérsűrűség ellen is javasolt. Kedvező a hatása máj- és epebántalmakra. Levertség ellen is hatásos.
A pitypang vagy más nevén gyermekláncfű kalciumban gazdag növény.

2014. április 2.

Lencsegulyás

Nem is tudom miért, általában csak egy évben egyszer, újév napján főzök lencsét. Aztán rábukkantam a lencsegulyásra, így elkészítettem, és ígéretet tettem a családnak, ezentúl nem csak egy évben egyszer lesz az asztalon lencse.


Hozzávalók:

50 dkg lencse
3 db sárgarépa
2 db fehér répa (gyökér)
1 teáskanál fokhagymakrém
2-3 evőkanál olaj
2-3 evőkanál őrölt pirospaprika
15 dkg liszt
2 kisebb tojás
2-3 csipetnyi só
50 dkg füstölt tarja vagy sonka
1 csokor zellerlevél



ElkészítésA lencsét, a darabokra vágott tarját (sonkát), a megpucolt, nagyobb darabokra vágott répákkal együtt kuktában, sós vízben, forrás után 20 percig főzöm.
Közben a tojásból, lisztből, sóval elkészítem a csipedettet.
Egy lábasba elkészítem a rántást, olajon megpirítom a lisztet, hozzáadom a fokhagymakrémet és a pirospaprikát, majd ráöntöm a kuktából kivett répás-húsos-lencsét, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Beleteszem a csipedettet és a zellerlevelet is, majd forrás után kb. 10 perc alatt összefőzöm. Ez idő alatt a csipedett is megfő benne.




2014. február 26.

Zeller krémleves

Nagyon szeretem a zeller jellegzetes ízét, így kipróbáltam ezt a nagyon egyszerű receptet.

Hozzávalók:

2 nagy fej zeller
5 dkg vaj
1 db tyúkhúsleves kocka
1 l víz
őrölt bors
2 dl főzőtejszín

Elkészítés: a zellergumókat megpucoltam, apró kockára vágtam. Lábasban felolvasztottam a vajat, rátettem a zellerkockákat és egy kicsit megfuttattam. 1 liter vízzel felöntöttem, beletettem a tyúkhúsleves kockát is, megsóztam, borsoztam, majd fedő alatt puhára főztem. Mikor a zeller megfőtt, a levest összeturmixoltam, majd hozzáöntöttem a főzőtejszínt is. Állandó kevergetés mellett így a tejszínnel besűrítettem.
Nagyon finom, karakteres íze van, ha még jobban besűrítem, akkor sült hús mellé mártásnak is kiváló.

2014. január 31.

Banános, csokidarabos muffin

Egy újabb recept következik a banán felhasználásával.

Hozzávalók:

1 nagyobb banán
2,5 dl tej
1 tojás
5 dkg vaj
20 dkg liszt
1 csomag sütőpor
10 dkg cukor
10 dkg süthető csokicsepp

Elkészítés: a banánt meghámozom, majd felkockázom. Ezután minden hozzávalóval együtt egy nagy tálba teszem, összekeverem, majd a muffin-formákba papír vagy szilikon kapszlit teszek, ezekbe belekanalazom a tésztát, majd előmelegített sütőben 180C-on 25-30 perc alatt készre sütöm.