2012. december 21.

Mézeskalács 1. változat

Régóta ki szerettem volna már próbálni, és az idén végre jutott rá egy kis időm. Nem hittem benne, hogy sikerül, ezért csak egy kisebb adagot sütöttem. Így a hozzávalók is két tepsire való adagokat adnak ki.

Hozzávalók:

25-30 dkg liszt
15 dkg cukor
1 dl méz
2 dkg vaj
2 tojás
1 csomag (7g) mézeskalácsos sütőpor

A díszítéshez:
1 evőkanál langyos víz
porcukor

dekorgyöngyök, cukrok

Elkészítés: a vajat felolvasztottam, majd összekevertem a mézzel és a cukorral. Hozzáadtam a tojást és a lisztet, majd legvégén a sütőport. Alaposan összedolgoztam, majd zacskóba tettem és egy éjszakára a hűtőbe tettem.
Másnap 3 mm vastagra kinyújtottam, kiszaggattam belőle a formákat, majd sütőpapírral kibélelt tepsire tettem és forró, előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütöttem. Tepsiben hagytam kihűlni. Közben elkészítettem a cukormázat is. A vízhez annyi cukrot kevertem, hogy ne legyen túl híg, de kemény sem, éppen kenhető legyen.
Mivel kézügyességem a pálcikaemberkék rajzolásánál elakadt, ezért cukormázzal bekentem a sütiket és dekorcukorral díszítettem fel őket. Így is nagyon szépek lettek.


2012. december 19.

Tejfölös cukros karika

Eredetileg ez egy svéd recept, ami perecre íródott. Némi átalakítással megszületett az én verzióm is.
Könnyen elkészíthető, kezdőknek is sikerélményt ad.

Hozzávalók a tésztához:

25-30 dkg liszt
20 dkg vaj
4 teáskanál vanília aroma
1 kis poharas tejföl
1 tojás sárgája


A kenéshez: 1 tojás fehérje


A díszítéshez: sütésálló jégcukor



Elkészítés: A vajat a mikróban felolvasztom, majd hozzáadom a többi alapanyagot is. Összegyúrom, kicsit keményebb legyen a tésztája, akkor jó. Kb. 3-4 mm vastagra kinyújtom és kiszaggatom belőle a karikákat. Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem. A tetejüket megkenem a tojásfehérjével, majd jégcukrot szórok rá. Előmelegített sütőben 180 C-on 15-20 perc alatt készre sütöm.
Tepsiben hagyom kihűlni, majd fémdobozba teszem. Abban tárolva sokáig eláll és megpuhul.

2012. december 4.

Panettone miniben

Nagyon szeretem a panettonét és valahol rátaláltam a mini változatára is. Persze nem is én lennék, ha nem változtatnék az eredeti recepten.
Íme az én változatom:


Hozzávalók:

1 dl langyos tej
2,5 dkg friss élesztő
1 evőkanál cukor
1 csipet só
1 tojás
1/2 citrom reszelt héja
5 dkg vaj
1 dl natur joghurt vagy tejföl
20 dkg aszalt gyümölcsök apróra felkockázva


A tetejére:
1 tojás felverve a kenéshez
süthető csokicseppek


Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom és a többi alapanyaghoz adom. Alaposan összegyúrom, majd duplájára kelesztem. Míg a tészta kel,addig aszalt szilvát és aszalt sárgabarackot apróra felkockázok. Miután a tészta megkelt, hozzáadom az aszalt gyümölcskockákat és még egyszer összegyúrom. 12 egyenlő részre osztom,kis gombócokat formálok belőlük, és muffin-papírral kibélelt sütőformába teszem. Még egyszer már nem kelesztem, hanem a tetejüket megkenem felvert tojással és süthető csokicseppeket teszek a tetejére. Előmelegített sütőben 200 C-on kb. 30 perc alatt aranysárgára sütöm.
Muffinpapír helyett bele lehet rakni panettone-forma papírba is, de nálunk ilyent nem lehet vásárolni.
Aszalt gyümölcsök helyett kandírozott gyümölcsök is jók.

2012. november 29.

Bögrés mákos

Egy végtelenül egyszerű sütit sütöttem ma.

Hozzávalók:

1 csésze (3 dl) cukor
1 csésze darált mák
1 csésze tej
1 csésze liszt
10 dkg olvasztott vaj
2 tojás
1 csomag sütőpor
1 késhegynyi őrölt fahéj

Elkészítés: a mákot megdaráltam, majd minden alapanyagot egy tálban összekevertem. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem, egyenletesen eloszlattam, majd előmelegített sütőben 180 C-on 25-35 perc alatt készre sütöttem. A tepsiben hagytam kihűlni, majd felkockáztam.
Tetejét megszórtam porcukorral, így tálaltam.
Még finomabb, ha a kockákat félbevágjuk és a két fél közét megkenjük lekvárral.

2012. november 28.

Virslis kifli

Egy finom, nem túl bonyolult virslis kiflit hoztam ma, mely akár reggelire, akár vacsorára is készülhet.

Hozzávalók:

60-65 dkg liszt
1 teáskanál só
5 evőkanál oliva-olaj
2 dl víz
1,5 dl langyos tej
1 evőkanál cukor
2,5 dkg élesztő

Töltelék: frankfurti virsli

Tetejére: 1 tojás felverve


Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom a tejbe, majd összegyúrom a tésztát. Meleg helyen duplájára kelesztem, majd kettéosztom és mind a két felét kerek formára nyújtom. Pizzavágóval 8 részre osztom, majd mindegyik részbe beletekerek egy fél virslit.
Sütőpapírral kibélelt tepsire teszem, tetejüket megkenem a felvert tojással.
Még fél órát pihentetem, majd előmelegített sütőben 180 C-on 20-25 perc alatt készre sütöm.
Nagyon finom lesz akkor, ha van otthon reszelt sajt és sütés előtt azzal szórom meg a tetejét.

2012. október 28.

Sütőtökös zsemle

Sütőtök szezon indul! Mint, eddig minden évben szeretek új sütőtökös dolgokat kipróbálni. Most a zsemlére esett a választásom.

Hozzávalók:

50-60 dkg liszt, amennyit megkíván
15 dkg főtt sütőtök
2,5 dkg élesztő
3 evőkanál tökmagolaj
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1 tojás
1 dl langyos tej
1 dl langyos víz

Elkészítés: A tököt meghámoztam, kipucoltam a magjai és felkockáztam, majd vízben puhára főztem, leszűrtem és összetörtem. Az élesztőt a szokott módon tejjel és cukorral felfuttattam, és így adtam hozzá a többi alapanyaghoz. Alaposan összegyúrtam, majd duplájára kelesztettem. Kelesztés után 12 darabra osztottam, egyenként átgyúrtam és kialakítottam a zsemleformát. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, majd meleg helyen még fél órát kelesztettem. Előmelegített sütőben 180 C-on 30 perc alatt készre sütöttem. Nagyon finom, se nem édes, se nem sós, lágy tésztájú zsemle lett.


2012. október 26.

Joghurtos macik

Kislányom kedvéért készült ez az egyszerű joghurtos kevert süti. A maci forma csak ráadás,kedvcsinálónak az evéshez.

Hozzávalók:

1 pohár joghurt, bármilyen ízű, itt 125 g van benne
ugyanebbe a joghurtos pohárba mérem ki a következőket:
1 pohár cukor
2 pohár liszt
1/2 pohár étolaj
továbbá:
2 tojás
1 csomag sütőpor
1/4 citrom reszelt héja

Elkészítés: az összes alapanyagot egy tálba öntöm és alaposan összekeverem. A mackóformás sütőtepsit kiolajozom, majd belekanalazom a kevert tésztát. Előmelegített sütőben, 180 C-on 30 perc alatt készre sütöm. Miután kihűlt, kiveszem a formából és csokicseppet teszek rá a szemeinek,valamint cukormázzal megrajzolom a száját, orrát és a tappancsait. 
Nagy sikerem volt vele, kislányomnak nagyon tetszett :-))
Egyszerű, de mégis valami más lett, mint a megszokott sütiforma.

2012. október 9.

Castagnaccio

Különleges receptre bukkantam, gondoltam én is kipróbálom. Magyarországon ritkán lehet ilyen különlegességnek számító alapanyagot találni, és ha nehezen is, de sikerült.

Hozzávalók:

25 dkg gesztenyeliszt
3 dl víz
2 evőkanál rozmaringos olaj
3 evőkanál oliva olaj
1 marék jumbó mazsola
1 marék fenyőmag
pár szál friss rozmaring

Elkészítés: A mazsolát langyos vízbe áztattam, hogy megpuhuljon. Míg állt, a gesztenyelisztet összekevertem a rozmaringos és a sima oliva olajjal és a vízzel. Sűrű massza lesz belőle, és nem is áll  össze, darabos marad.
Oliva olajjal kikentem a pitesütő formát és belekanalaztam a masszámat,majd szépen elegyengettem benne és 20 percet állni hagytam. Utána a mazsoláról leöntöttem a vizet és rászórtam a massza tetejére, mint ahogyan a fenyőmagot is. Rátettem még a rozmaring ágakat is és előmelegített sütőben 180 C-on 20-25 perc alatt készre sütöttem.
Nagyon finom, édes - rozmaringos, a magyar száj ízének meglehetősen szokatlan íze lett.
Mégis, érdemes kipróbálni, igaz, a gesztenyelisztet arany árba mérik.

Gesztenyeliszt: sült vagy főtt, meghámozott és kiszárított gesztenye finomra őrölve. A termés minőségétől függően önmagában édes, ezért nem kell a tésztába cukor.

2012. szeptember 21.

Kukoricás kifli

Szeretem a házi péksüteményeket. És szeretek különféle lisztekkel kísérletezni is, így született meg ez a kifli is.

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg kukoricaliszt
45-50 dkg búzaliszt
1 teáskanál só
5 evőkanál oliva olaj
2 dl langyos víz
1,5 dl langyos tej
1 teáskanál cukor
2,5 dkg friss élesztő

A töltelékhez:
5 dkg olvasztott vaj

A lekenéshez:
1 tojás felverve


Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom, majd hozzákeverem a többi alapanyaghoz. Alaposan összedolgozom, majd 30 percig kelesztem. Kelesztés után 2 részre osztom a tésztát, és egyenként kör alakúra kinyújtom  őket. Az egyik körtészta tetejét megkenem az olvasztott vajjal, majd ráborítom a másik tésztakört. Pizzavágóval 8 részre osztom és a kapott háromszögeket feltekerem, sütőpapírral kibélelt tepsire teszem. a tetejüket megkenem a felvert tojással, díszítésként megszórom kukoricadarával, vagy sajttal, de ez elhagyható. Előmelegített sütőben, 180 C-on 25-30 perc alatt aranysárgára sütöm. 
Nagyon finom, ízletes kifli lett belőle és még másnap is ehető, nem száradt ki.

2012. július 30.

Rebarbarás kosárkák

Hihetetlen, de véletlenül kaptam a piacon rebarbarát. Ez jó, ha évente egyszer fordul elő, pedig megyeszékhelyen élünk. Vettem belőle pár szálat és pitekosárka készült belőle.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1/2 citrom reszelt héja
1 tojás
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
4-5 szál rebarbara
2 db alma
3 evőkanál barna cukor

Elkészítés: összeállítottam a linzertésztát, majd fél órára a hűtőbe tettem pihentetni. Közben a rebarbaraszárat meghámoztam, mint egy krumplit, feldaraboltam és vízben puhára főztem. Lecsepegtettem, majd a meghámozott, kicsumázott, felkockázott almához adtam és belekevertem a cukrot is. Miután a hűtőből kivettem a tésztát, kinyújtottam és pogácsaszaggatóval köröket vágtam ki belőle, melyet muffin sütő formába tettem. A megmaradt mélyedésbe belekanalaztam a gyümölcsös tölteléket és a maradék tésztával feldíszítettem a tetejét. Előmelegített sütőben 180 C-on 35 perc alatt aranybarna színűre sütöttem.
Nagyon finom lett, az alma kihozta a rebarbara ízét.


2012. június 15.

Cseresznyés pite

Imádom a cseresznyét, ez a kedvenc gyümölcsöm.
Így végre az idén is elkezdődhetett a "cseresznyeőrület".

Hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1/2 citrom reszelt héja
1 tojás
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:

1 csomag főzős vaníliás pudingpor
4 evőkanál cukor
3 dl tej

30 dkg cseresznye kimagozva

Elkészítés: a tészta alapanyagait összegyúrtam, majd egy fél órára a hűtőbe tettem pihentetni. Ezalatt a cseresznyét megmostam, kimagoztam. A vaníliás pudingot 4 evőkanál cukorral és csak 3 dl tejjel megfőztem, sűrű krém lett, amelybe, miután egy kicsit kihűlt,  belekevertem a kimagozott cseresznyéket is.
A tésztát a hűtőből kivéve kinyújtottam, majd kivajazott, kilisztezett porcelán piteforma sütőbe tettem. A kilógó részeket levágtam, majd miután a pite közepére beleöntöttem a cseresznyés vaníliás krémemet, összesodortam és berácsoztam. Előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütöttem.

2012. április 23.

Zabpelyhes keksz

Egy biztos, erre a kekszre igaz a mondás: ronda, de finom:-)
Kinézete rendkívül egyszerű, egyáltalán nem dísze, de annál finomabb.

Hozzávalók:

25 dkg zabpehely
20 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor
1 tojás
1 csomag sütőpor
1-2 evőkanál méz vagy juharszirup

Elkészítése: a vajat felolvasztom, majd az összes alapanyagot egy nagy tálban összekeverem. majd a kezemmel kis golyókat formálok belőle, kissé ellapítom és így teszem a sütőpapírral kibélelt tepsire. Előmelegített sütőben 180 C-on 10-15 perc alatt kisütöm. a külseje kissé megkeményedik, de a belseje puha lesz.
akár reggelire is jó, müzli helyett.

2012. április 7.

Húsvéti linzertojás

Egyszerű linzertésztából készült, cukormázzal és dekor cukrokkal díszített kekszformák húsvétra.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg cukor
1 csomag sütőpor
1 tojás

A cukormázhoz:

1 csomag marcipános cukormáz-por
3 evőkanál víz

A díszítéshez:
dekor-gyöngyök
dekor-cukrok
jégcukor

Elkészítés: a linzertésztát összegyúrom, majd egy fél órára a hűtőbe teszem.  Lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra kinyújtom, kiszaggatom belőle a húsvéti tojás, nyuszi, liba stb. formákat. Sütőpapírral bélelt tepsire teszem és előmelegített sütőben 180 C-on 10-15 perc alatt kisütöm. Tepsiben hagyom kihűlni. Elkészítem a cukormázat, vékonyan rákenem a kekszekre és dekor-cukorral díszítem.

2012. március 31.

Kelt, almás rétes

Szeretem a rétest, de a rétestésztával nem vagyok kibékülve. Régóta szemeztem már a kelt rétessel, most végre találtam egy egyszerű és nagyon finom rétesalapot.

Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
3 dkg élesztő
2,5 dl langyos tej
10 dkg cukor
1 tojás
5 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja

Almás töltelékhez:

10 db közepes alma
fahéj
5-6 evőkanál barna-cukor

A tetejére 1 db felvert tojás megkenni

Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom egy evőkanál cukorral és egy kis tejjel. Közben felolvasztom a vajat, hozzáadom a többi összetevőt, végül a felfutott élesztőt és alaposan összegyúrom. a tésztát a duplájára kelesztem, majd 3 részre osztom. Amíg a tészta kel, addig meghámozom, kicsumázom és felkockázom az almákat. Megszórom fahéjjal és 5-6 evőkanál barna-cukorral és az egészet összekeverem, hogy a cukor és a fahéj belepje az almadarabokat. A tésztadarabokat kb. 1 cm vastag téglalap alakúra nyújtom, majd rászórom a tölteléket. A téglalap hosszabbik oldala mentén szorosan feltekerem és sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Fél órát kelesztem, majd a tetejét megkenem felvert tojással és előmelegített sütőben 180 C-on 40-50 perc alatt kisütöm.


2012. február 5.

Ökörszem pudinggal

Nagyon finom és több fajta töltelékkel is elkészíthető ez a tészta. Én most pudinggal és őszibarackkal töltöttem meg.

Hozzávalók a tésztához:

kb. 60 dkg liszt
10 dkg porcukor
2 dkg élesztő
2 tojás
5 dkg vaj
3 dl tej

A krémhez:

1 csomag főzhető, vaníliás pudingpor
4 dl tej
4 evőkanál cukor

Tetejére: 2 db őszibarack (konzerv is jó)
1 tojás felverve a kenéshez

Elkészítés: az élesztőt a szokott módon felfuttatom,majd összegyúrom a tésztát. annyi lisztet adok hozzá, míg a tészta leválik a kezemről. a tésztát félreteszem és duplájára kelesztem. Amíg kel,elkészítem a pudingot és hagyom kihűlni. Az őszibarackot addig kis kockákra vágom. Mikor a tészta megkelt, 1,5 cm vastagra kinyújtom és nagyméretű pogácsaszaggatóval  köröket vágok ki belőle. Tepsire teszem, majd a közepét kissé benyomkodom, ide teszem bele a pudingot, majd a tetejére a barack darabokat. A tészta szélei megkenem felvert tojással, majd előmelegített sütőben, 180 C-on kb. 35-40 perc alatt aranysárgára sütöm.
Ettem már lekváros töltelékkel vagy túrós-mazsolás töltelékkel is, mindkettő nagyon finom.

2012. január 11.

Keksz, aszalt gyümölccsel

Szeretem a kekszeket, nem kell hozzá sok idő és már el is készült.
Ez a változat aszalt vörös áfonyával készült, de bármilyen aszalt vagy kandírozott gyümölccsel igen finom.


Hozzávalók:

10 dkg vaj
10 dkg cukor
1 tojás
25 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
10 dkg aszalt vagy kandírozott gyümölcs
1/2 citrom reszelt héja





Elkészítés: az összes hozzávalót egy tálba beleöntöm, majd alaposan összedolgozom. A tésztából golyókat formálok, majd kissé lelapítom és sütőpapírral kibélelt tepsire teszem. Előmelegített sütőben, 180 C-on 15-20 perc alatt készre sütöm.

2012. január 8.

Havas háztető

Bár hó még mindig nem esett errefelé, Attila névnapjára mégis egy kis havat varázsoltam.

A tésztához:
4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt

A barna közepéhez:
20 dkg darált keksz
3 evőkanál cukor
1 evőkanál rum
2 evőkanál kakaópor
5 dkg vaj
2 dl tej

A sárga krémhez:
3 dl tej
4 evőkanál cukor
15 dkg vaj

A díszítéshez:
20 dkg étcsokis tortabevonó
1 evőkanál étolaj
kókuszreszelék
hópelyhes dekor-cukor

Elkészítés: először a piskóta tésztát készítettem el, habosra vertem a tojást a cukorral, majd hozzáadtam a lisztet és előmelegített sütőben aranysárgára sütöttem. Amíg kihűl, elkészítettem a háztető közepére való barna réteget, ami csak annyi, hogy mindent beleteszek egy tálba és alaposan összedolgozom. A sárga krémhez a vaníliás pudingport 3 dl tejjel és a cukorral sűrűre főzöm, majd amikor langyos hozzáadom a vajat is. A kihűlt tésztát 3 egyenlő részre osztom. Egy részt egy tál aljára teszek, majd a barna elegyből félhenger formát teszek rá hosszában. Köréje kenem a sárga krémet, majd két oldalról rátámasztom a másik két piskótalapot, hogy háromszöget zárjanak be egymással. ha mindez megvan, a tortabevonót felolvasztom az étolaj társaságában, majd a sütire öntöm. mielőtt teljesen megszilárdulna, megszórom kókuszreszelékkel és teszek rá hópihés cukrot is. Az elkészült sütit a hűtőbe teszem, hogy megszilárduljon.
Nagyon finom lett.