2014. április 2.

Lencsegulyás

Nem is tudom miért, általában csak egy évben egyszer, újév napján főzök lencsét. Aztán rábukkantam a lencsegulyásra, így elkészítettem, és ígéretet tettem a családnak, ezentúl nem csak egy évben egyszer lesz az asztalon lencse.


Hozzávalók:

50 dkg lencse
3 db sárgarépa
2 db fehér répa (gyökér)
1 teáskanál fokhagymakrém
2-3 evőkanál olaj
2-3 evőkanál őrölt pirospaprika
15 dkg liszt
2 kisebb tojás
2-3 csipetnyi só
50 dkg füstölt tarja vagy sonka
1 csokor zellerlevél



ElkészítésA lencsét, a darabokra vágott tarját (sonkát), a megpucolt, nagyobb darabokra vágott répákkal együtt kuktában, sós vízben, forrás után 20 percig főzöm.
Közben a tojásból, lisztből, sóval elkészítem a csipedettet.
Egy lábasba elkészítem a rántást, olajon megpirítom a lisztet, hozzáadom a fokhagymakrémet és a pirospaprikát, majd ráöntöm a kuktából kivett répás-húsos-lencsét, majd felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Beleteszem a csipedettet és a zellerlevelet is, majd forrás után kb. 10 perc alatt összefőzöm. Ez idő alatt a csipedett is megfő benne.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése