2014. augusztus 17.

Fügés kosárkák

Amikor már a befőzést és a lekvárkészítést meguntam, akkor jött a fügés kosárka ötlete.
A hozzávalókból 12 db lesz.


Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg cukor
1 tojás
1/2 tasak sütőpor
1/2 citrom reszelt héja


A töltelékhez:

6-7 szem füge
2 evőkanál barna cukor (másik is jó)
1 kávéskanál őrölt fahéj





Elkészítés: a tészta hozzávalóit összegyúrom, majd fél órát hűtőben pihentetem. Lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra kinyújtom, (ha nagyon szakadna, akkor gyúrok hozzá még egy kis lisztet) és nagy méretű pogácsaszaggatóval vagy pohárral köröket vágok ki belőle. A köröket a 12-db-os muffin-sütő formába teszem, amit kibélelek papírkapszlival vagy szilikonos formával, így lesz meg a kosárka forma. a közepét villával megszúrkálom, majd előmelegített sütőbe 180 C-on 5 percig elősütöm. a fügéket megmosom, a szárát levágom majd apróra felkockázom, tálba teszem. Cukorral és fahéjjal megszórom és összekeverem. Ezt teszem az elősütött kosárkák közepére, majd újabb fél órát sütöm, amíg a kosárkák széle egy kicsit sárga nem lesz. Ha marad tészta, akkor csíkokat sodrok belőle és díszítésként keresztirányban ráteszem, mint a pitére.
Kihűlés után kínálom.

2014. augusztus 7.

Füge befőtt

Rengeteg a füge, sok rajta az éretlen gyümölcs, olyanok is amelyekről tudni lehet, hogy nem fognak beérni. Ezeket az éretlen fügéket is lehet hasznosítani.



Hozzávalók:

éretlen füge
cukor
víz
1 tasak Haas befőttartósító






Elkészítés: a fügéket lemosom, majd a szárukat levágom. Méretüktől függően a kisebbeket villával megszúrkálom, a nagyobb szemeket félbe vágom. Lábasba teszem és annyi cukrot teszek rá, amennyi az éretlen füge mennyisége. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. (ez kb. annyi, mint a cukor 2x-ese) Felforralom, majd forrás után takarék lángon, fedő alatt kb. 1-1,5 órát főzöm, ezalatt a fügék megpuhulnak. Utána üvegekbe teszem, a lébe beleteszem a tartósítót és újra felforralom. Még forrón a fügékre töltöm, majd az üvegeket lezárom.
Remek módja az éretlen fügék hasznosításának és egy finom, különleges befőttet lehet belőle készíteni.