2011. január 29.

Citromtorta túrókrémmel

Apu szülinapjára készítettem el ezt a tortát, hiszen idmádja a citromot. Műszaki ember lévén pedig csakis a hosszúkás forma jöhetett szóba.

Piskótatészta:

4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt

A krémhez:

50 dkg krémes tehéntúró
2 dl tejszín
2 citrom leve
2 citrom reszelt héja
2 csomag vaníliás cukor
8-10 evőkanál porcukor
3 csomag habfixáló

A zseléhez:

szintelen tortazselé
1 dl víz
5 csepp sárga ételfesték


Először is elkészítettem a piskótatésztát, majd hagytam kihűlni, és 3 egyenlő részre osztottam. Utána elkészítettem a krémet, jó sokáig kevertem, míg kemény állagú nem lett, majd megkentem a tortalapot, rá a második lapot, megint megkentem, rá az utolsó piskótalapot, majd krémmel bevontam a tetejét és az oldalait is.
Hűtőbe tettem, hogy kissé összeálljon. Majd elkészítettem a zselét és ráöntöttem a tetejére, és citromkarikákkal díszítettem.
Lehet, hogy nem néz ki olyan jól, mintha egy profi cukrász készítette volna, de minden szeretetemet beletettem.
Isteni lett, nagy sikert aratott, apu meg is mondta, a jövő héten is készíthetek ilyen tortát.

Borsos és sajtos kifli

Mostanában megőrülök a fűszeres ételekért. Ellenállhatatlan vágy űzött a borsos kifli felé, de a család tagjainak azon kedvéért akik ódzkodnak töle, sajtosat is csináltam.

Hozzávalók a tésztához:

50-55 dkg liszt
3 dkg élesztő
3,5 dl tej
8 dkg vaj
1 evőkanál sukor
1 evőkanál só
1 tojás

A kenéshez:

olvasztott vaj
frissen őrölt bors
reszelt sajt
1 felvert tojás


Az élesztőt a szokott módon felfuttattam, majd hozzáadtam a többi összetevőhöz. alaposan átgyúrtam,majd lisztezett edénybe tettem és duplájára kelesztettem. Majd a kelesztés végeztével kinyújtottam, háromszögeket vágtam ki belőle, megkentem olvasztott vajjal, őröltem rá borsot, vagy szórtam rá rezelt sajtot, végül feltekertem és sütőpapírral kibéllet tepsire tettem,elég messze egymástól, hogy ne érjenek össze. Majd megvártam, míg a kiflik a duplájára kelnek, tetejüket megkentem a felvert tojással, borsosak tetejére még egy kis borsot őröltem és előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütöttem.
Még alig hűltek meg egy kicsit, de máris megettem belőlük párat, nagyon finomak lettek.

2011. január 19.

Attila napi pizza-parti

Párom Attila, a szomszédunk Balu, szintén. És a szokásos havi összejövetelekben most mi voltunk a sorosak. Szóval pizzát gondoltam ki, mert nem kell vele sokat vacakolnom, hamar készen van és a vendégek között is lehetek, nem foglal el teljesen a konyha.

Pizzatészta hozzávalói:

1 tasak szárított élesztő
2,5 dl meleg víz
2 evőkanál bazsalikomos olivaolaj (helyettesíthető másikkal is)
1 kiskanál cukor
1/4 kiskanál só
35-40 dkg liszt


A tészta alapanyagait összedolgoztam,addíg, míg kemény állagú nem lett. Lisztezett deszkán csupán 10 percet hagytam állni, majd kinyújtottam, 1 gáztepsi nagyságú lett belőle. További kelesztés nélkül, előmelegített sütőbe tettem, 10 percig sütöttem, majd kivettem, megkentem sűrített paradicsommal és jöhetett rá a feltét. Az enyémen 3 különböző fajta is volt, (kolbászos, gombás, szalonnás) így mindenki az ízlésének megfelelően válogathatott. Mikor rajta volt a feltét még 10-15 percre visszatoltam a sütőbe, amíg a sajt a tetején rá nem olvadt. Nagy sikere volt, mire körbenéztem már nem is maradt.

Kanelbullar, avagy a svéd fahéjas csiga

Imádom a fahéjat, bárhol, bármikor tudok enni fahéjas ételeket. Eszembe jutott, hogy iskolás koromban rendszerint kakaós csigát lehetett csak kapni a boltban, de annak is leveles volt a tésztája, amit nem szeretek. De erről eszembe jutott, hogy csinálhatnék kelt tésztából fahéjas csigát. Végül erre a receptre bukkantam, aminek isteni a tésztája, nem bonyolult az elkészítése és mennyeien finom is :-)

Hozzávalók a tésztához:
5 dkg élesztő
15 dkg vaj
5 dl tej
1/2 teáskanál só
1 dl cukor
1 taeáskanál kardamom (kihagyható)
1 tojás
kb. 1-1,2 kg liszt

A töltelékhez:

7,5 dkg vaj
1 dl cukor
3 teáskanál fahéj

A díszítéshez:

1 tojás felverve
jégcukor

Az élesztőt a szokott módon felfuttattam, majd a tésztához adtam. Addíg dagasztottam, míg sima, rugalmas állagú nem lett. Ekkor kb. 1 órát kelesztettem, majd további dagasztás nélkül kinyújtottam, kb. 1 cm vastagra, elkészítettem a tölkteléket, az olvasztott vajat összekevertem a cukorral és a fahéjjal, majd rákentem a téglalap alakúra kinyújtott tésztára, és a hosszabbik oldala mentén feltekertem. Éles késsel 1,5-2 cm szélesen felvágtam a tekercset és a darabokat sütőpapírral kibélelt tepsibe az oldaluk mentén elfektettem, tetejüket megkentem felvert tojással és megszórtam jégcukorral. Ebben a cukorban az a jó, hogy sütés közben sem olvad el, de mégis rajta marad a tésztán. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütöttem.
Ha túl soknak találjuk a tésztát, akkor elég a fele mennyiség is, de én a felét inkább lefagyasztottam és mikor megint megkívántam már csak fel kellett olvasztanom a tekercset, felszeletelnem, megkennem a tetejét és irány a sütő. Kipróbáltam már gesztenyés töltelékkelis, úgy is nagyon finom lett. Nem hiába, a svédek tudják mi a jó. Ők kávé vagy tej mellé eszik reggelire vagy vendégváró finomságként.

Banánkrémleves

Érdekes módon a banánt csak télen kívánom. Gyerekkoromban is karácsony, újév táján ez volt a sláger, persze ha hozzá lehetett jutni...
Ma is ez az egyik kedvenc gyümölcsöm. sokáig kutattam a recept után, míg rátaláltam a levesre. Persze az eredetit kicsit átalakítottam, így született meg az én saját változatom.

Hozzávalók:

4 db banán
2 dl tejszín
4 dl tej
2 evőkanál méz
1/2 citrom leve
1 teáskanál őrölt fahéj

A tejet feltettem egy lábasba, óvatosan felforraltam, közben hozzáadtam a mézet, a citrom levét és a meghámozott, karikára vágott banánokat. Mikor felforrt, levettem a tűzről, kis ideig hűtőttem, majd hozzáadtam a tejszínt és a fahéjat, végül botmixerrel összeturmixoltam. Tálaláskor pár szem banánkarikával díszítettem.
Egyszerűen elkészíthető, laktató leves lett belőle.

Újévi malac-zsemle

Mivel is kezdhettük volna az új évet, mint lencsével. Nekem persze ez nem volt elég, így kitaláltam, az újévet szerencse malac-zsemlével fogom köszönteni.
így is lett. És a család körében nagy sikert aratott.

Hozzávalók:

1 csomag szárított élesztő (7g)
1,25 dl meleg víz
1,25 dl langyos tej
1 evőkanál cukor
2 evőkanál bazsalikomos olaj
1 tojás
1 kiskanál só
45-50 dkg liszt
vörös áfonya a szemekhez


Az elkészítése sem bonyolult, a tészta hozzávalóit összedolgoztam, könnyű lágy tésztát kaptam, olajjal kikent tálba tettem és 1 órát kelesztettem. Utána rövid ideig dagasztottam, majd kb, a tészta harmadát kinyújtottam és kisméretű pogácsa szaggatóval köröket és félköröket vágtam ki az orrának és a füleknek. A tészta zöméből megformáztam a zsemléket, rátettem a füleket és az orrot, majd aszalt vörös áfonyát tettem rár a szemeinek és egyet az orrlyukának is. Tudom, oda is kettő kellett volna, de egy áfonyával szebben mutat. A már összeállított malac-zsemléket felvert tojással megkentem és és még 20 percet kelesztettem. 200 c-on kb. 15-20 perc alatt készre sütöttem.
Nagyon finom lett, jól kijött belőle a bazsalikomos olivaolaj íze is.